A férjezett japán nőknek otthon van a helyük

 A férjezett japán nőknek otthon van a helyükA japánok több mint fele úgy gondolja, hogy annak a japán nőnek, aki már férjnél van, a munkavállalás helyett a háztartással kell foglalkoznia - áll egy kormányzati felmérésben.

A Jiji Press hírügynökség által ismertetett, a nemek közti egyenlőséget kutató felmérés alapján Japán lakóinak 51,6 százaléka támogatja azt a hagyományos családmodellt, mely szerint a nőnek a legfontosabb feladata, hogy gondozza a gyerekeket és vezesse a háztartást. Ezt a szigetország lakóinak 45,1 százaléka viszont elutasítja- számolt be róla az MTI.

A japán nők inkább maradjanak otthon?

A három évvel ezelőtt készített hasonló felméréshez képest 10,3 százalékkal nőtt azok aránya, akik szerint a nőknek otthon van a helyük.

A nemek közti egyenlőséggel foglalkozó kormányzati adatgyűjtés kezdete, 1992 óta először fordult elő Japánban, hogy nőtt a hagyományos modellt támogatók aránya. 1997 óta a mostani volt az első olyan kutatási eredmény, amely szerint többségben voltak azok, akik szerint a házas nőknek munka helyett a háztartás vezetésével kell foglalkozniuk.

A kormány szerint az adatok azzal magyarázhatók, hogy a jelenlegi munkaerőpiaci és családtámogatási helyzet fényében a nőknek gondot okoz, hogy a gyermeknevelés mellett dolgozzanak.